Grübl See, ahol érdemes búvárkodni

Három éve már, hogy nem lehet merülni a mindenki által annyira szeretett Grüner See-ben (Ausztria).
Ahol olyan holdbéli táj és csodálatos látótávolság (persze csak ha jó időben mentél) várta a búvárokat hogy ezt minden búvár ki akarta próbálni.
Így senkit nem rettentett vissza még a 6C fokos víz és a sok búvár sem.

Igaz a tó csodálatos volt, de a benne lévő kevéske pisztrángokat csak messziről tudta megnézni a búvár.

Már régóta kerestük a lehetőséget, – miután betiltották a merülést ebben a Grüner See-ben, – hová lehetne menni búvárkodni Ausztriában, ahol hasonló élményeket tudunk biztosítani a velünk merülő búvároknak.

Idén megtaláltuk!

Ausztria, Grübl See, Grüblsee, búvár, akvarium, búvárkodás, merűlés, alpesi, osztrák

Grübl See Apesi “Akvárium”

Ezt meg kell néznie minden magyar búvárnak egyszer!

A Grübl See Apesi “Akvárium” igazi csemege a magashegyi búvárkodást és talán mondhatjuk, hogy a kaland kereső búvárkodást szerető embereknek.
Ez közép Európa legmagasabban fekvő búvárbázisa (1160m). Itt a PO2 nem 0,21bár mint tengerszinten, hanem 0,18!! 🙂

Tipp
Állítsd át a komputered, vagy ha automatán állítja a légnyomást akkor ellenőrizd azt!
Magashegyi merüléskor, mint hogy nem tengerszinten vagy így a légnyomás kisebb, tehát a nitrogén másképp fog kioldódni a szervezetedből.
Ilyen merülésnél, ha a komputered automatikusan érzékeli kisebb légnyomást (pl. Aladin, Shearwater) akkor nincs mit csinálnod de ha nem, akkor neked kell beállítanod!
A Suunto esetében pedig az alábbi táblázat szerint tudod beállítani:

  • A0 > 0 – 700 m
  • A1 > 700 – 1500 m
  • A2 > 1500 – 2400 m

Miért érdemes a Grübl See-n búvárkodni?

  • Volt már olyan érzésed hogy túl sok a hal körülötted?!
  • Volt már hogy nem tudtad a búvárt lefényképezni mert folyton eltakarta az arcát egy pisztráng?!

Nos a Grübl See-n ezt biztos érezni fogod!

Ausztria, Grübl See, Grüblsee, búvár, akvarium, búvárkodás, merűlés, alpesi, osztrák, pisztráng, tokhal

Ebben a mesterségesen kialakított tóban, – aminek a vizét eredetileg a közeli sípálya hóágyúzására használták, – a bázis vezetése felállított egy trepnit (víz alatti stéget), ezt nevezték ki hal etető és simogató területnek.
Tehát itt megszokták a halak a búvárok közelségét.
(Mint hogy ez egy mesterséges tó, és telepített halak lakják, ezért nem annyira ördögtől való az etetésük, hiszen máshonnan nem is kanának élelmet. Ha viszont Te még így is azt mondod, hogy nem szeretnél etetni, akkor is elég ha a platform fölé úszol, hiszen itt ugyan úgy jönnek a halak. 🙂 )
Remek fotó téma ez, hiszen a jó látótávolság és a halak remek gyakorlási lehetőséget adnak minden fotós számára.
A több fajta pisztrángon túl, tokhalat, pontyot és koi-pontyot is nézhetünk a Grübl See vizében, igaz ezen utóbbi halakat meg kell keresni.

Ausztria, Grübl See, Grüblsee, búvár, akvarium, búvárkodás, merűlés, alpesi, osztrák

A tó többi részén különféle tárgyak vannak elsüllyesztve, így ha esetleg meguntad a pisztráng “simogatót” akkor elindulhatsz felfedezni ezeket a műtárgyakat. Van itt fémből készült alagút rendszer, amerikai szabadságszobor kicsinyített mása, ágyú talpaztat, lovag kard amit egy páncélos lovag hagyott a fenéken és kis idő múlva megtalálhatod a lovagot is a víz alatt.

Ausztria, Grübl See, Grüblsee, búvár, akvarium, búvárkodás, merűlés, alpesi, osztrák, europa, búvárbázis

A tó környezete igazán festői. Hatalmas hegyek lábánál fekszik a Grübl See, így ha valaki szeret kirándulni, vagy csak szívesen kiheveredne a tó mellet az egyik padra gyönyörködni az alpesi tájban, akkor nyugodtan megteheti ezt.

Ausztria, Grübl See, Grüblsee, búvár, akvarium, búvárkodás, merűlés, alpesi, osztrák, europa, búvárbázisAusztria, Grübl See, Grüblsee, búvár, akvarium, búvárkodás, merűlés, alpesi, osztrák, europa, búvárbázis
A bázis (hütte, mert télen a sípályán hütteként működik), igazi osztrák hangulatot tükröz, teraszáról rálátni a tóra és a tó felett átívelő sí felvonóra.

Ausztria, Grübl See, Grüblsee, búvár, akvarium, búvárkodás, merűlés, alpesi, osztrák, europa, búvárbázis
Étel kínálatában mindig más és más ételek közül tudunk választani. Most például Pisztráng (nem ebből a tóból 🙂 ) volt krumpliva és Chili Con Carne, frissen sült cipóval. De BBQ csirke is szokott lenni.

Grublsee-buvartura-buvar-ausztria-merules-pisztrang

 

Ausztria, jó látótávolság?! Akkor biztos hideg a víz!

A tó igaz hogy magasan fekszik, és az is igaz hogy nem meleg, de messze nem a Grüner!
Minthogy a maximális mélység 8m körül mozog, így gyorsan fel tud melegedni ha jön a jó idő. Igaz ez némi látásromlással is jár. Most júliusban 16-20-között volt a víz, és igaz hogy mi száraz ruhában merültünk, de nagyon sok búvárt merül itt neoprénben és nincs rémültség az arcukon. 🙂

Ausztria, Grübl See, Grüblsee, búvár, akvarium, búvárkodás, merűlés, alpesi, osztrák, pisztráng, tokhal
A legjobb látás talán kora tavasszal és októberben van. Ekkor tényleg Grüneres állapot áll be, hiszen végtelen látás mellett a víz hőfok 6fok körül mozog.

Könnyű merülőhely minden búvárnak!

Itt nincs elakadás veszély, hiszen a tó fenekén a letett tárgyaktól eltekintve semmi sincs. Max mélység 8,8m és jó a látótávolság.
Mi kell még egy jó merüléshez?!

Az utazás sem volt vészes

Én személy szerint rosszabbra számítottam, de gyakorlatilag 4 óra alatt ki lehet érni a Grübl See-hez. Így igaz hogy korai indulással, de egy fullos napot tudtunk eltölteni odakint.

Ausztria, Grübl See, Grüblsee, búvár, akvarium, búvárkodás, merűlés, alpesi, osztrák, europa, búvárbázis

Annyira tetszett a merülés, hogy úgy jöttünk el a tótól hogy tudtuk, ide vissza kell jönnünk hamarosan!
Ezt meg kell néznie minden magyar búvárnak egyszer!

További képeket nézd meg ITT >>>

 

Szeretnél a Grübl See-ben búvárkodni?!
Augusztus 18-án szombaton ismét megyünk!

Jönni akarok, megnézem a részleteket! >>>

Várunk sok szeretettel!

 

(photo by Kriszta, Józsi, Attila)

 

 

Titán Búvár Iskola

Author: Titán Búvár Iskola

Share This Post On

Submit a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Legyen tied az INGYENES Titán Infó Csomag

Legyen tied az INGYENES Titán Infó Csomag

Íme a belépőjegyed a víz alatti kalandokhoz és egy nagyszerű közösséghez!

Email címed*
Neved*
Hogyan szólíthatunk?
*
*

Köszönjük a feliratkozást!