Pihenj és búvárkodj Egyiptomban, Hurghadán a Vörös-tengeren
Elő karácsonyi búvártúra. Pihend ki az év fáradalmait.
Egyiptom sokak számára kimaradt 2013-as évben a búvárkodás tekintetében, de jó hírünk van: 2014-ben be lehet pótolni a Vörös-tengeri merüléseket!
Az egyiptomi helyzet normalizálódott: a Külügyminisztérium hivatalosan is feloldotta a tilalmat, kinti kapcsolataink is megerősítették, hogy az eddigi konfliktushelyzetnek a legcsekélyebb jele sincsen már.
Hurghada-i búvártúra 2014 november 9-től.
Az egyhetes búvártúra során napi hajós merülésen vehetsz részt (10 merülés), a fáradalmakat pedig a szállodában all inclusive ellátás mellett pihenheted ki esténként. Különösen ajánlott azoknak, akik a búvárszafarikat nem annyira kedvelik, mert ezen a túrán ők is egyhetes tengeren hánykolódás nélkül szemlélhetik meg a Vörös-tenger élővilágát. A merülések mellett a parton sütkérezésre és shisházásra is bőven lesz alkalom, esténként pedig Hurghada színpompás bazári hangulatát élvezheted. Családi nyaralásnak is ideális!
Hol fogunk merülni?
A merülések a Hurghada környéki zátonyokon, Ummgamar Islandtól egészen Abu Hashishig lesznek.
Hajónk a 25 fős Miss Rwan lesz, ami a szálloda előtti kikötőből indul. Reggel 8:30-kor van a gyülekező és 9 körül az indulás. 1,5óra alatt elérhetjük a merülőhelyeket. A napi két merülés mellett pihenni és fürödni is lesz lehetőség a hajókról (ezt utóbbi persze a merülésvezető engedélyével), illetve a felső fedélzeten napozni is tudunk.
Esténként összepakolás és szétszerelés vár mindenkire, de semmit nem kell cipekedni hisz a felszereléseket a bázison tárolják nekünk.
Kísérőként is velünk jöhetsz! A felszínről snorkeling felszereléssel is érdemes nézelődni, a korallzátonyok körül. De dönthetsz úgy is hogy a szállodában a tengerben vagy a medencében töltöd a napodat.
Mit láthatunk?
Igazi színkavalkád vár rád a korall zátonyoknál.
A búvártúra során delfinekkel, pöttyös rájákkal, tűzhalakkal, murénákkal találkozhatsz, és minden élőlénnyel amit csak a vörös-tenger magában rejt.
Általában nincs nagy mélység így a merülések kiválóan alkalmasak kezdő búvárok merülésére is.
De a profibbak is találnak izgalmas részeket maguknak.
Képek Hurghada élővilágáról
(fotó: DeepDreams)
Tanulhatsz is!
A túra remek alkalom búvártanfolyamod nyílt vízi részének elvégzésére és a levizsgázásra. Akár kezdő szinttől is!
Nézd meg mennyibe kerül a Kezdő Búvár tanfolyam, hisz ha külföldön szeretnél vizsgázni külön kedvezményeket kapsz. >>>
Mi van benne a csomagban?
A csomag ára tartalmazza a napi két merülést, egy hét szállást az all inclusive Minamark hotelben, illetve a transzfert.
A Minamark hotelben medence, homokos part, műholdas TV, légkondicionáló, diszkó és bár várja a vendégeket.
Képek a Minamark Hotelről
A túra min: 6fő jelentkezésétől indul!