Miért kell a merülési naplót kitölteni? Mindent a LogBook-ról.

Miért kell a merülési naplót kitölteni? Mindent a LogBook-ról.

Mindent a Logbook-ról, azaz a merülési naplóról

 

90 percig együtt

A kezdő búvártanfolyamon megtanultad hogy merülés után 90 percig együtt kell lenni.

Miért is fontos ez a 90 perc?!
Ezen idő alatt jelentkezhetnek a dekompressziós betegség első jelei, és így megfelelő ellátást kaphat a bajba került búvár.

Búvárcsapatunk kikászálódik a vízből. Egy hajó hátuljára, egy csónakba, vagy egy parti merülés esetén a stégre. Levesszük a felszerelést, segítünk egymásnak, szétszerelünk, és közben megbeszéljük a búvárkodás technikai részleteit, és a merülés élményeit.

Logbook, búvár, Gyékényes
Miután átöltöztél és a felszerelésed már a szárítón van, még mindig van fontos tennivaló, például a folyadékpótlás, hiszen a palack száraz levegője és a testmozgás dehidratációt okoz.
Oktatód biztos elmondta, hogy ilyenkor vizet, rostos vagy szénsavmentes üdítő italokat kell inni. Lehetőleg kerüld a nagyon hideg innivalókat ha következő nap is szeretnél merülni, hiszen nagyon könnyen megfázhatsz. Főként az egyiptomi hajós szafarikra jellemző hogy amint kijöttél a vízből máris a kezedbe nyomnak egy majdhogynem jéggé fagyott poharat.
A kávé és az alkohol ez idő alatt sem megengedett. Egyrészt vízhajtó, dehidratáló hatásuk miatt nem célszerű, másrészt mentőbúvárként alkoholt azért sem érdemes innod, mert ha bármi gond lenne ez alatt a 90 perc alatt akkor rosszabbul tudod a sérültet ellátni, illetve szükség esetén nem tudjuk kórházba szállítani.

Fontos, hogy mosd ki édes vízzel és szárítsd meg a füledet, ezzel megelőzve a nem kívánt fülfájást és fülfertőzést. (De erről egy későbbi cikkünkben olvashatsz majd.)

No de mivel is üsd el azt a maradék időt?

Miután szétszereltél, összepakoltál, folyadékot is ittál és átöltöztél, töltsd ki a merülési naplót.
 

Miért kell a merülési naplót (logbook-ot) kitölteni?

 

Cloudi-Reef-logbook-buvar
Egyiptomi szafarin ezt a merülőhelyet is meglátogattuk.

Frissek az élmények, még a táblán fenn van a merülési hely neve és vázlatos rajza, és vezetőnk szívesen válaszol a látottakkal kapcsolatban. A merülőpárunk pedig igazolni tudja nekünk (aláírás és minősítési szám) a merülést, a bázisról vagy a búvárvezetőnktől pedig egy új pecsétet tudunk begyűjteni.

 

Kérdezz-felelek

 
Miért is írjuk a merüléseket?!

1. Azért hogy tudd igazolni hogy mennyi merülésed volt már.

Sok búvár, több oktató is beleesik abba a hibába hogy csak saccolnak amikor megkérdezik tőlük, mennyi merülésed van? És legtöbbször többet saccolnak mint amennyi valóban van. Aki viszont írja a merüléseit, az pontosan tudja és nem esik túlzásokba. Ott a napló, meg lehet nézni. Így elkerülhető az a mondat hogy “ááá nekem már kb 50 merülésem van, vagy pedig én már több mint 3000-ret merültem” Ismerek nagy tapasztalattal rendelkező oktatót aki a mai napig írja a merüléseit (ha nem is az élményeket de a számot igen).

Figyeld meg ha egy nagyobb hajós szafarira mész és csak utolsó nap írod be merüléseket, viszont volt egy két merülés amit kihagytál akkor igen csak törheted a fejedet, hogy melyik volt meg és melyiken nem vettél részt.

A pilóták, ejtőernyősök mind mind jegyzik a repülési órákat, és az ugrások számát.
 
2. Ha kezdő búvár vagy, akkor ahhoz hogy a következő szintre lépj, igazolnod kell a merülések számát.

Ez azért fontos, hogy igazolni tudd, hogy tapasztalt búvár vagy ezt pedig a merülési naplóddal tudod többek között. Természetesen nem a merülési szám a lényeg, hanem az azzal megszerzett tapasztalat!

A haladó búvártanfolyamra 20-25 merüléstől tudsz menni. Mentőbúvári tanfolyamra pedig a UEF búvár oktatási rendszerben 50 merülés felett jelentkezhetsz. Ekkor már nem csak magadra és a társadra, hanem egy egész csoportra kell tudni figyelni.
Tehát fontos a merülési szám gyűjtése a továbbtanulás miatt.
 

Logbook fajták

 

UEF, logbook, búvár, merülési napló
UEF Logbook-ok, Selmeczi Dani fényképeivel. Mindannak, amit érdemes feljegyezned!
Kérd a Titán Búvár Oktatódtól e-mailben!

Vannak egyszerű merülési naplók, ahol csak a merülés számának helyének dátumának és az igazoló aláírásnak van hely. Ezek rendszerint kis méretű füzetek és akár több száz merülést is bele lehet írni. Vannak közepes méretűek, ahol már egy-két sarok adatot (víz hőfok, ruha, súly, látótávolság) és pár sor gondolatot is le tudsz írni. És persze vannak nagy méretű A5-ös vagy nagyobb ahol akár egy teljes térképet is le tudsz rajzolni. Illetve manapság léteznek már komputeren vagy telefonon használatos merülési naplók is.
 

Mit jegyezz fel a logbookba?

 
búvár, logbook, UEF

A merülési naplóba érdemes feljegyezni – az alap adatokon túl –, mikor milyen ruhában milyen vízben (édes vagy sós), mekkora és milyen (acél vagy alumínium) palackkal és hogy mennyi súllyal merültél. Azt is érdemes odaírni, hogy az jó volt-e vagy esetleg kevésnek érezted a merülés alatt. Egy-két ilyen bejegyzés és máris nem fog problémát jelenteni a súlyok összeállítása és nem kell azon gondolkodnod, hogy múltkor hány kilóval merültél.

A merülés emlékeinek a feljegyzése is fontos tud lenni.
“Láttam ezt vagy azt, vagy xy-al merültem.” Az emlék akkor jó ha egy bizonyos helyet szeretnél újra felkeresni, a merülő hely neve nem szokott beugrani, de az hogy ott merültél delfinekkel az biztos eszedbe fog jutni. És így már vissza is lehet keresni.
A másik eset akkor hasznos ha tudod, hogy az ismerősnek tűnő sráccal már búvárkodtál, no de hogy is hívják?! Ekkor előveszed a merülési naplót és csak vissza kell lapoznod és máris nevén tudod szólítani.

Nem tudod mit láttál? Kérdezd meg tapasztaltabb társaidat, vagy a hajón illetve a bázison dolgozó személyzetet. Valaki biztos tud segíteni, a legtöbb bázison nagy poszterek vannak kirakva a helyi nevezetes élőlényekről, de biztos lehetsz abban is hogy tudnak adni különböző határozó könyveket is. Ilyen könyv jelent már meg magyar nyelven is. Az Adria élővilágát bemutató határozó könyvről itt olvashatsz többet >>>
 

Ki írhatja alá logbook-odat?

 
Minden végzett búvárnak az aláírása megfelel aki részt vett a merülésben. Ehhez nem kötelező oktatónak vagy merülésvezetőnek lenni, csak az a fontos hogy az illető az aláírása mellé odaírja a minősítési számát is. Így lesz hivatalos.
 

Pecsételés

 
logbook, búvár, merülési napló, búvár pecsét
A búvároktatóknak, merülésvezetőknek, bázisoknak, hajóknak legtöbb esetben van saját bélyegzőjük, ezzel színesítheted a logbook-odat. Jó játék és tényleg szépen néz ki ha sokféle pecsét van a merülési naplódban.

Ha az itt leírtak után sem szeretnéd töltögetni a merülési naplódat… Akkor a búvár regisztrációs kártyát neked találták ki!

búvár kártya, logged dives, UEF
Merülésszám igazolvány kártya.
Kérd a Titán Búvár Oktatódtól e-mailben!

Ha neked volt már 100, 150, 200 merülésed és nem akarod az összes ezt igazoló logbookot cipelni, akkor neked egy ilyen plasztik kártyára van szükséged. Ezzel a kártyával be tudod bizonyítani egy bázison, hogy például neked 2012 június 27-én már volt 100 merülésed. Azóta is merültél, de nem tartottad fontosnak, hogy írogasd.
Ilyen kártyát kérhetsz a Titán Búvár Iskolától is.

 

App-ok és netes logbook-ok

 
búvár app, logbook, merülési napló, telefon

Végezetül megemlíteném az egyre jobban elterjedő applikációkat és internetes logbook-okat is.
Az okostelefonok világában egyre több ember gyűjti merüléseit egy alkalmazásban. Itt a megszokott dolgok és adatok rögzítése mellett a merülés helyét megjelölhetjük GPS koordinátákkal, vagy anélkül egy Google térképen, hozzámenthetjük a búvár komputerről letöltött adatokat, vagy a legjobb fényképeinket is.
Ha ilyen alkalmazást használsz, akkor érdemes azért másolatot készíteni belőle, vagy egyből a netre rögzíteni az adatokat, hisz a telefon sok esetben fogyóeszköznek bizonyul. 🙂

 

(Én még maradok a régi típusú papír alapú merülés nyilvántartónál)
Te milyet használsz?

 


Töltsd ki velünk naplódat a Thaiföldi búvártúránkon! További infó >>>

 

A cikkben látható UEF merülésnyilvántartó eszközöket (Logbook, plasztik kártya) megrendelheted a Titán Búvár Iskolánál.

Ezt már olvastad?

Megosztás:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Keresés a blogban

Következő búvártanfolyamok

Következő búvártúráink

Kövess minket a közösségi médiában

Termékkategóriák

Instagram Live

Legutóbbi bejegyzések

Címkék