Ritkán szoktunk magunkról írni. De most egy olyan örömteli dolgot szeretnénk megosztani veled amire nagyon büszkék vagyunk!
2018 év elejére mindketten megszereztük a UEF oktatási rendszerben a Mester Búvár Oktatói minősítést, tehát Ritsy és Attila (én) Master Scuba Instructorok lettünk.
Az MSI minősítést, a UEF-nél akkor kaphatja meg egy oktató, ha a Nyíltvízi Búvároktatói (OWSI) minősítése után több specialitásból is oktatói minősítést szerez, és minimum 50 búvárt le is oktatott. Ebből az 50 búvárból legalább 4 búvárt Mentőbúvári tanfolyam keretein belül (ami nálunk az egyik legkeményebb tanfolyam) kell minősíteni.
Tehát ahhoz, hogy ezt a célt mi elérhettük köszönetet kell mondanunk esősorban azoknak a búvároknak akik bíztak bennünk és a Titán Búvár Iskolát választották, nálunk tanultak, és velünk tartottak a búvártúrákra.
Köszönjük Harmath Péternek és Torma Józsinak, hogy munkájukkal segítenek nekünk és a nálunk tanuló búvároknak. Ők ketten igazi csapattagok lettek.
Persze nem feledkeztünk meg az eddig segítőinkről, név szerint Sáráról, Violáról, Baluról, Bandiról, Gabi bácsiról és Viktorról sem, hiszen az út hogy ide elérhettünk nem tavaly hanem sokkal régebben kezdődött.
Továbbá köszönetet kell mondanunk tanárjainknak akiktől sokat tanulhattunk Nagy Katának, Nagy Sanyinak, Hosszú Attilának, Németh Szabolcsnak, Szabó Tamásnak és Vas Lacinak. Hisz az Ő segítségük elengedhetetlen a folyamatos fejlődésben.
Így Te is mindig egyre több, egyre pontosabb és egyre naprakészebb tudást hallhatsz tőlünk a tanfolyamokon és túrákon egyaránt.
Az elmúlt évek alatt megszereztük a React Right oktatói minősítést, részt vettünk Apnea, felszerelés karbantartó, Búvár fotós és Tengerbiológia képzésen, Fundamentals Tec. / Rec. tanfolyamokon és Intro Cave búvár képzésen is.
Természetesen folytatjuk a tanulást, hiszen még bőven van mit fejlődni…
Köszönjük a támogatásodat!
Találkozzunk 2018-ban is!
Egy válasz
Kedves Mindenki!
Gratulálok az elért eredményhez.
Üdv. K. Éva