Egy elsodródás tanulságai

Egy elsodródás tanulságai

Egy (nem veszélyes) elsodródás tanulságai

Azt mondják az okos ember mások hibáiból is tanul.
Így van ez a búvároknál is.
Ezt persze csak annyival egészíteném ki, hogy búvárként sajnos sokszor csak a saját hibánkból megy ez. Persze jó volna ha az első változat működne.
Épp ezért írom meg ezt a kis történetet nektek, hátha van – és tudom hogy van – olyan búvár az olvasók között aki megszívleli a leírtakat.
Ők azok a búvárok akik mindig hallgatóznak, akik mernek kérdezni. Akiket érdekel az hogy hogyan lehet valamit jobban csinálni.
(Én a mai napig ilyen vagyok. 🙂 )

Tehát röviden a történet:

Áramlásos merülés Szudánban!

No nem kell durva Maldívos áramlására gondolni, hiszen a víz csak épp hogy folyt.
Ennél sokkal nagyobb áramlás van a Brothers szigeteknél vagy az Elphinstone zátony mellet.
Itt az a különbség a fent említett zátonyokhoz képest, hogy nincs sok hajó a környéken, így zodiackok sem cikáznak folyamatosan fel és alá. Hiszen csak a mi hajónk volt a zátonyon.

Egyszerű szép merülés volt, még egy kis barátunk is akadt aki végig kísért minket, megörvendeztetve ezzel a csapatot.

Gályatartóhal / Echeneidae
Gályatartóhal / Echeneidae

 

Csak annyi történt hogy a falhoz visszaérve nem találtuk meg a breefingben említett platót így szépen emelkedve észak felé vettük az irányt, hiszen abba az irányba jelölte az előzetes térkép is, és az áramlás is arra vitt minket.
Tehát irány észak, majd lassan felemelkedtünk.
Bóját lőttünk, és betartva a biztonsági megállót feljöttünk a felszínre épp a zátony északi csücskénél.

Ekkor kezdődött az izgalmas része a merülésnek. 🙂

A hullámok a zátony felé sodortak minket – épp a hajó felé – de zodiac sehol sem volt.
(Ha az áramlás épp ellenkező irányba visz minket (el a nyíltvíz felé), akkor komolyabb lett volna a helyzet. De nem így történt)

Semmi pánik, Hiszen van nálunk jelzősíp, és a jelzőbója már fel is van fújva.

Össze kapaszkodtunk, sípoltunk, integetünk, de semmi eredménye.

Fel fújtunk még egy bóját, hátha kettőt könnyebben észre lehet venni, és elővettük a vészhelyzeti rádiót, amit a túra első napján kaptunk a hajón.

Ezen a rádión három lehetőség közül választhat a bajba jutott búvár.

  1. sima VHF rádióként beszélhetsz a hajón személyzetével és a zodiacosokal
  2. közölheted a helyzeted a 16-os csatornán (156.8 MHz vész frekvencia) ezt minden a közelben tartózkodó hajó hallja
  3. megnyomhatod a piros gombot (ami után itt nem a macskafogós jelenet következik, hanem) ami GPS jelet küld a pontos helyzetedről a környező 8 mérföldes területen lévő hajóknak.
    (Vannak olyan rádiók is amik ilyenkor szatellit jelet küld a partiőrségnek, de ez nem ilyen volt.)

Végül, kis várakozás és többszöri rádió próbálkozás után, már jött értünk a zodiac és mindannyian vissza jutottunk a hajóra.

Íme a tanulság?

Még ha mi mindent jól csináltunk, akkor is van egy-két dolog amit ebből a szituációból érdemes tanulni.

1 • legyen nagy bójád

Míg egy tavi merülés vagy egy hullám mentes helyen való búvárkodás esetén elég ha a búvárnál egy 1m-es jelzőbója van, addig egy ilyen merülőhelyre érdemes sokkal nagyobbat vinni magunkkal!
Hiszen azt sokkal jobban meglátják nagyobb hullámoknál is.

Van különbség a két méter között… 🙂

2 • felszíni jelző kűrt

A sima felszíni jelzősíp mellett (ami mindenképp legyen nálad hiszen ez akkor is működik ha nincs a palackokban levegő) érdemes beszerezni egy igazi inflátorra rakható kürtöt is. De nem mindegy az sem hogy ez a kűrt milyen.
Olyat kell venni ami a felszínen is jól szól! És nem egy kacsaduda hangja van.
Selmeczi Dani akivel a merülés után beszélgettem erről a témáról, és talán senki nem sértődik meg ha azt mondom sokunknál többet merült, méghozzá a világ minden pontján, ajánlotta az alábbi dudát.

Dive Alert Surface Air Horn

Ezt a kürtöt biztos hogy meg fogják hallani a távolban is!

3 • Ismerd meg a rádiót, és ellenőrizd a merülés előtt.

(photo by Stephen Frink)

 

Hibátlan dolog ha van egy ilyen rádió a búvárnál, kivéve ha nem tudod használni és/vagy rossz frekvenciára van állítva, azaz nincs összehangolva a zodiacos rádiójával, vagy esetleg nincs feltöltve benne az elem. (Velünk az első eset történt igazán nem is ismertük meg a használatát és nem is volt jól hangolva.)
Ahogy már írtam, ezen a rádión három lehetőség közül lehet választani.

1 – VHF rádióként próbálhatsz beszélni az előre beállított csatornán. (De sajnos ez nem az a csatorna volt amin a többi rádió kommunikált.)
Tehát ezt ellenőrizd mielőtt merülni mész!
Ezt a módot, lehet voki tokiként is használni pl.:
“Hé haver itt vagyok előttetek 100m-el kérlek vegyetek fell! 🙂

2 – Közölheted a helyzeted a 16 VHF (156.8 MHz) vészhelyzeti csatornán.

Az ilyen rádiózásnak is megvan a módja, ami persze nem mindig jut az ember eszébe főként ha méteres hullámok csapnak át a feje felett.
A lényege hogy minden fontos részletet 3x kell elismételni. Ez a hajózási vészjelzésre szolgáló nemzetközi standardból jön. A jelzés előtt érdemes elővenned a tájolódat és meghatározni a helyzetedet, vagy leolvasni a rádión megjelenő pozíciót. (Ha már a GPS módnál tartunk.)

Mi kb. így módosítottuk a hajózási üzenetet elveszett búvár rádió jelzésre:

Andromeda, Andromeda, Andromeda
We are a 2nd dive team
We are in the North side of the reef, North side of the reef, North side of the reef
Please answer!
Over

3 – A piros gombot csak a legvégső esetben használd, hiszen ha azt lenyomod, akkor elindul egy olyan folyamat aminek komoly mentési költségei lehetnek. Épp ezért ezt a gombot komoly védelemmel látták el, hogy ne lehessen véletlenül benyomni. Tehát ezt csak akkor használd ha az előző módszerek nem segítettek, és már nincs semmi hajó a láthatáron sem, tehát ha az elsodródás miatt, tényleg veszélyben van az életed.

További biztonságos és jó merülést!

Ezt már olvastad?

Megosztás:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Keresés a blogban

Következő búvártanfolyamok

Következő búvártúráink

Kövess minket a közösségi médiában

Termékkategóriák

Instagram Live

Legutóbbi bejegyzések

Címkék