Búvárkomputer kijelző a búvár maszknál.
Az ötlet nem új hiszen az Oceanic Datamask már 2007-ben megjelent a piacon és hasonló termék volt a Aeris Compumask is. Mindkettő esetében a maszk egyik lencséjének egyik részére egy LCD kijelzőt helyeztek el. Mind két maszk komputer kombó esetén a búvárok visszajelzése az volt, hogy habár nagyon hasznos a folyamatos információ amit látnak, de a túl nagy súly miatt kényelmetlen volt és sokkal könnyebben beázott a maszk.
2014-ben megjelent egy terv Scubus S néven. Terv szerint ez egy kézről irányítható és a maszkban kiterjesztett valóságként megjelenő adatkijelzős búvárkomputer lett volna. De ennek a közösségi finanszírozása abbamaradt, azaz nem jött össze rá a megfelelő adomány.
Thalatoo Māoï
A most megjelent Thalatoo Māoï dive computernek kicsit más a koncepciója. Hiszen itt a nem a maszkba van beleépítve a búvárkomputer, hanem egy a maszk fölé helyezhető különálló készülék lenne. Erről “lóg” a búvár szeme elé egy átlátszó lencse, amin megjelenik a búvárnak fontos információ, mindez úgy hogy közben a hátterek is tisztán lehet látni, tehát nem vesz el a látómezőből semmit. A kijelzések egy lencse sornak köszönhetően kb. 2m-re “lebeknek” a búvár szeme előtt. A fényerőt automatikusan a környezethez igazítva állítja a szerkezet úgy hogy mindig a legoptimálisabb legyen a kijelzés.
A búvárkomputer “cselekmény érzékeny” mert mindig azokat az információkat jeleníti meg amik a legfontosabbak az adott szituációban. Ezen felül a homlokodon viselt komputer kifelé kiirt információi alapján a társad is folyamatosan nyomom tudja követni a kijelzett értékeket, így kérdés nélkül össze tudjátok vetni azokat.
Algoritmusa a Bühlmann ZHL-16C algoritmus lenne és minden információt tudni fog amit egy kedvtelés szintű komputertől el vár a búvár.
Súlya 150g körül mozog majd, és 60m-es mélységig lehet vele merülni. USB-ven újratölthető akkumulátora kb 10 órát bír majd.
A legmeggyőzőbb talán az, hogy míg a Datamaszkért (oceanic) 799 -ot kértek addig a terv szerint ezért a kütyüért, 290-490 €-ot kell majd fizetnünk.
DEMA 2017
A DEMA 2017-es kiállításon ez a termék igen jó benyomást keltett a búvárok körében, mégis az adománygyűjtő oldal adatai szerint jelenleg 36 ezer dollárnál tart a kért 50 ezer dollárból. A késztermék várható szállítási határideje 2018 augusztusa. Így érdemes figyelemmel követni hiszen az új komputer ára igazán versenyképes a piacon.
Alban Michon francia búvár, (aki velünk forgatott és merült kőbányán) a következőket nyilatkozta az új búvárkomputerrel kapcsolatban:
Ha szeretnéd támogatni a akkor itt tudsz elővásárolni:
https://www.indiegogo.com/projects/maoi-a-smart-head-up-display-dive-computer-innovation#/
(Cikkünk a divemagazine cikke alapján készült.)