Idén már minden második héten csütörtök este megy a csapatunk kőbányára merülni.
Búvárkodás a Kőbányai Pincerendszerben : M2 Petőfi TV interjú
Az ilyen csütörtöki napokon van lehetőség felfedező merülésekre is, épp ezért ide jelentkezhetnek mono palackos OW (open water) minősítéssel rendelkező búvárok (min. 25 merüléssel!!!).
Ha pedig van zárt téri végzettséged és gyakorlatod, akkor merülhetsz minden kútban, és így értheted meg igazán miért is szeretünk itt búvárkodni. 🙂
Kőbánya az élménymerülések mellett remek helyet biztosít a zárt téri merülések azon részének elsajátítására, ami – épp az emberi kéz által alkotott, – zárt területek felfedezéséről és megmerüléséről szól. Ilyen pl. a Roncs búvár tanfolyam. Itt van lehetőség a tanulásra, és a már elsajátított dolgok gyakorlására is.
Az egyik ilyen esti merülésre kísért el minket a M2 Petőfi TV riportere Kupec Zsolti is.
Habár a riportból kimaradt, mégis szeretném felhívni a figyelmet arra hogy NEM KEZDŐ BÚVÁROKNAK VALÓ MERÜLŐHELY!
A víz hideg és sötét. Épp ezért inkább haladó minősítéssel rendelkező búvárok tudnak jönni merülni.
Köszönjük az interjút mind Zsoltinak a M2 Petőfi TV-nek, mind pedig a résztvevő búvároknak.