1230 €
Most egy merőben új családi búvártúrát tervezünk főként olyan “búvár”családok részére akik szeretnék a gyerekeiket is elhozni Egyiptomba és megmutatni nekik milyen csodákat lehet látni a víz alatt a vörös-tenger zátonyainál.
2022-ben szuperül éreztük magunkat, így már most elkezdtük szervezni a 2023-as családi túrát.
Ha a gyerkőc nem búvárkodik, az sem probléma, hiszen ezen a túrán nem a búvárkodásé a főszerep. Homokozunk a szigeteknél, csúszdázunk a hajóról, medencében fürdünk a tenger közepén, banánon vontatjuk magunkat, ugrálunk és pihenünk.
Aki már búvárkodott Egyiptomban a Vörös-tengeren, annak nem kell bemutatni a teknősök, delfinek világát és a korallzátonyok szépségét.
A búvárkodás színes világából az északi búvárszafarira is jut bőven. De a búvártúránk merüléseinek nem csak ez lesz a célja.
A Titán Családi búvárszafarin egy hétre búcsút intünk a zsúfolt strandoknak és wellness hoteleknek.
Hajónkkal olyan részekre kirándulhatunk, olyan fehér homokos strandokon pihenhetünk amit egy Hurghadai vagy Sharm el sheik-i nyaralás alatt nem lehetne elérni.
Egy egész hét az Androméda búvárhajó fedélzetén, egy direkt családok számára kitalált útvonalon.
(persze a fenti nem búvárprogramokon búvárok is részt vehetnek )
Normál búvárszafarival is készülünk 2023 szeptemberében nemsokára jövünk a részletekkel >>>
Vasárnap
Hétfő
Kedd, szerda, csütörtök, péntek a tengeren
Szombaton kikötés
Vasárnap
Igen, aki volt már északi szafarin az tudja hogy ez az útvonal kb megegyezik azzal, viszont most nem fogunk roncsokat nézegetni, így kimarad a Thistlegorm is. Cserébe több időt töltünk egy-egy szigetnél, így nem megy annyit a hajó ami jó hír azoknak akik nem szeretik annyira a hajózást.
Igazi pihentető nyaraló módba tudunk kapcsolni. De persze azért a merülések is meglesznek. Például a Gubál szigetnél nagy esély van olyan híres roncsot mint az Ulysses megnézni. (csak tapasztalt búvároknak). Jó túra ez arra is hogy a tapasztalt búvárok akár kettesével is elmenjenek néha merülni. Hiszen általában nyugodt könnyű merülések lesznek.
A túra alatt találkozhatunk pöttyös vagy éppen sas rájákkal, teknősökkel, murénákkal és a korallszirtek megannyi színes lakójával is. Kis szerencsével delfinekkel is összefuthatunk, így lesz lehetőség megcsodálni a vadon élő delfinek szabad szépségét.
Éjszakai merülések alatt megismerkedhetsz az éjszaka vadászaival is.
Az északi szafari talán az egyik legjobb és legkönnyebb egyiptomi búvárhely ahhoz, hogy tapasztalatot gyűjts!
Könnyű, majdnem áramlás mentes merülőhelyek, általában kis vízmélység és sekély vízi merülések, odafigyelő oktatók és sok-sok élmény és gyakorlás vár.
A túra alkalmas a párban vagy épp a kiscsoportos merülésre is. Sokszor merülünk közvetlenül a hajóról, de persze lesz lehetőség gyakorolni a zodiacos merülést is.
Sok-sok élménnyel, tudással és majdnem 10-15 merüléssel térsz majd haza a túráról! Ne hagyd ki!
Búvártúránkon egy hét hajózás és napi 2-3 merülés vár rád!
Hurghadán szállunk hajóra és irány a nyílt tenger a színpompás zátonyok.
A búvártúrán, 2 nappali és 1 éjszakai merülésre lesz lehetőséged. (időjárás- és menetrendfüggő)
Hajónk ezen a búvártúrán, az 5csillagos Luxus Andromeda lesz, melyen akár 26 búvár is kényelemben tudja a merülések közötti időt eltölteni.
Mivel ezen a túrán lehetőség van arra is hogy a családok együtt legyenek, így megoldható hogy az amúgy 2fős kabinokban a gyerekek matracon aludhassanak az ágy mellett. Így van lehetőség arra is hogy együtt legyen a család és a kisgyerekeknek ne keljen külön szobában aludniuk.
A búvártúrán napi háromszori fő étkezés van benne az árban (magyar és arab specialítások), és a vöröstengeri szafarikon megszokott módon a szalonban minden nap találunk egy kis rágcsálnivaló, a délutáni merülés után uzsonnára sütemény vagy gyümölcs lesz felszolgálva.
A Titán Búvár Iskola szervezésében a búvártúrán most extra ajándékként a korlátlan üdítőfogyasztás is benne van az árban!
(Alkoholos italokról mindenkinek magának kell gondoskodni a túra előtt.)
A hajón nem kell félni a hasmenéses egyiptomi betegségektől.
Aki már járt Egyiptomban az biztos megismerkedett már a “Fáraó átka” -ként emlegetett hasmenéses betegséggel.
A hajón viszont ezt a betegséget általában nem szokták elkapni az utasok, hiszen itt mindent tisztított ballonos vízzel mosnak el a konyhán.
Tehát – szerintem – talán ez az egyetlen olyan hely Egyiptomban ahová gyerekünket jó szívvel elvihetjük.
(Ha teljesen ki szeretnénk zárni a hasmenés lehetőségét akkor pedig ne együnk meg nem hőkezelt zöldséget, salátát)
Ha még nem merültél éjszakait de már van min. 10 merülésed és biztosan tudsz lebegni, akkor a túra alatt extra ajándékként megajándékozunk egy Éjszakai búvár tanfolyammal. (Az ajándék a búvárkártyát nem tartalmazza.)
Ingyenes Próbamerülések (min 1db) azoknak akik ki szeretnék próbálni a merülést.
Így családtagjaid, most az egyik legszebb merülőhelyen csodás látótávolság mellett gyönyörködhet a színpompás vízalatti élővilágban.
A próbamerülés max 3m mélységben történik, oktató vagy divemaster közvetlen segítségével. 8 éves kortól lehet rá jelentkezni.
Ingyenes Snorkeling képzés a túra alatt
A szigeteket meglátogatva, csapatunk oktatói szívesen mutatnak az érdeklődőknek pár trükköt és néhány fontos dolgot ahhoz hogy a légzőcsöves búvárkodás, a halnézegetés igazi élmény legyen mindenki részére.
Néhány alkalommal pedig csoportos snorizást is fogunk tartani igény esetén. Ahol oktatónk nem csak technikailag segít, hanem külön meg is mutatja az egyes érdekes élőlényeket amiket a felszínről is jól lehet látni.
Hívj most és Attila minden kérdésedre választ fog adni +36 20 341 3998,
ha pedig most nem érsz rá beszélni, akkor küld át a telefonszámodat és
azt hogy mikor kereshetünk, és mi a megadott időben visszahívunk!
Vagy választhatod a jobb alsó sarokban lévő Facebook Chat ablakot is.
(Ha épp nem vagyunk online és nem jön válasz a chat-ben, akkor nefelejts el elérhetőséget is megadni.)
Velünk nem érzed magad egyedül!
A Titán Búvár Iskola oktatói és merülésvezetői mind a víz alatt, mind pedig a víz felett odafigyelnek rád.
Bolgár Attila e.v.
(Iroda/Office)
1118 Hungary, Kelenhegyi út 12-14, Budapest
Telefon: +36 20 341 3998
E-mail: info@tbkdivers.com
adószám: 59623036-1-43
Nyilvántartási szám: 57670094