Már csak 2 hely van a Maláj búvártúrára!
- Szeretnél részese lenni az év legösszetettebb búvártúrájának?
- Szeretnél a világ egyik legszebb merülőhelyén Sipadanon búvárkodni?
- Szeretnél örök életre szóló élményeket?
Akkor még most foglald le a helyedet a Maláj búvártúrára,
ahova nem csak búvároknak érdemes eljönni!
Miért éri meg a világ másik felén is búvárkodni?!
Két okot soroltak fel a búvárok, hogy miért nem jönnek velünk a Malajziai búvártúrára.
- Az egyik ok, hogy túl drága a túra.
- A másik, hogy 4 nap túl kevés a búvárkodásra egy ilyen hosszú túrán.
Mint két dologban igazuk van.
De nézzük meg egy kicsit közelebbről a dolgot.
Hátha sikerül egy kicsit más színben megvilágítanom a dolgokat. 🙂
Nézzük a merülési kérdést először.
Búvártúra Sipadanon
4 nap alatt, napi 3 azaz 12 hajós merülés vár a velünk tartó búvárokra a világ egyik legszebb és kevesek által látogatható merülőhelyén.
Plusz persze ne felejtsük el, hogy a hajós merülések után a bázis zátonyán záróráig még korlátlan merülési lehetőséget biztosítanak.
Igen ez egy 13 napos túrán lehet hogy kevésnek tűnhet.
De gondolj csak bele, egy egyiptomi hajós szafarin igaz hogy egy hétig vagy a hajón de mégis csak 5 napot tudsz merülni.
Hiszen ha vasárnap érkezel meg a hajóra, akkor hétfő délelőttől péntekig fogsz merülni. Szombaton már a repülési tilalom (24 óra) miatt nem, vagy csak egyet tudsz merülni.
Ha te nem vagy megszállottja az éjszakai merüléseknek vagy olyan helyen vagytok ahol nem szabad éjszakait merülni (pl: Brothers), akkor a hajón is csak 3 merülés vár rád naponta.
Így tehát könnyen kiszámítható, hogy az egy hét alatt 1 nappal többet tudsz merülni (+ az éjszakai merülések).
Nagyon jó esetben ha kimaxolod a merüléseket akkor egy hét alatt sikerül 21 merülést beírnod a naplódba.
De ez egy BDE túrán inkább 16-18 merülés max.
Tehát ha innen nézzük, akkor szerintem azért a 12 merülés + a házi zátony merülés nem is olyan kevés 4 napra elosztva.
Nem beszélve a többi élményről ami egy hajós túrán abban merül ki, hogy utolsó nap az ember elmegy és vesz pár apróságot a parton a családnak.
Nos a Maláj túrán ez nem így lesz.
És ezzel rá is térek a másik kérdéses pontra, ami az
Ár/érték kérdés
Igen ez egy drága túra, de nézd csak meg hogy mi minden van benne a túrában!
És most nem azt fogom neked leírni amit már elolvashattál a túraleírásban, hanem azt az élményt amivel a túra végén gazdagabb leszel.
Mire gondolok pontosan?
Arra hogy ezen a túrán nem csak az adott tenger vagy szigetek merülőhelyeit fogod meglátogatni és nem csak azt fogod tudni hogy milyen csodálatos több száz barrakuda között merülni, vagy hogy milyen kicsi tud lenni a világ legkisebb csikóhala, hanem megismerheted egész Malajzia élővilágát, és egy kicsit betekintést kaphatsz a maláj kultúrába is.
Tegye fel a kezét az aki járt már Egyiptomban búvárkodni!
És most tegye fel az a kezét aki volt már Abu simbel, a Királyok Völgyében, a Kheopsz piramis belsejében, és aludt a sivatagban!?
Szerintem nem sokan vagyunk, ezen második csoport tagjai (a sivatagban amúgy én sem aludtam.)
Pedig jó pár búvár már többször megjárta velünk is az egyiptomi vizeket. És elmondhatom azt is hogy belső Egyiptom egyáltalán nem olyan mint ha az ember kimegy a bazárba Hurghadán.
Amikor ilyen távolra utazunk mint Malajzia, akkor szerintem mindenképp érdemes körbenézni, érdemes megkóstolni az ottani ételeket, elmenni a piacra, kipróbálni olyan gyümölcsöket amit itthon még nem ehetünk.
Egy ilyen túrán pedig tényleg mindent megpróbálunk megmutatni neked.
Oké hogy búvár vagy, de azért ezeket a kapcsolódó élményeket se hagyd ki!
Hiszen egy részük itt is a természetről szól.
Életre szóló különleges élmények várnak.
Ja, hogy nem lesz pihentető ennyi program? 🙂
Véleményem szerint egy Búvártúra sosem pihentető… már ha valaki merülni megy el rá.
A hajnali kelés, a napi kettő-négy merülés mind mind fárasztó. (Még szerencse hogy a repülési tilalom miatt van 24 óra az alvásra is a végén. 🙂 )
Hidd el ezen a túrán is lesz idő a pihenésre.
De itt nem egy légkondis szobában fogsz pihenni hanem egy csodás szigeten kókuszt szürcsölve, vagy egy nyüzsgő piacon sétálgatva a helyi finomságokat nézve és kóstolva, nem beszélve az esőerdőben töltött éjszaka különleges hangulatáról.
Hogy csak párat említsek a túrán átélhető élményekből.
Tehát ha meg lehet győzni téged, hogy velünk tarts ezen a fantasztikus maláj túrán,
akkor gyorsan foglaló le a helyedet, mégpedig a legjobb áron!
Mi tart vissza?
- A legtöbb helyen lesz internet.
Így majdnem mindig kapcsolatban maradhatsz a családdal, vagy akar rá tudsz nézni a munkára is. - Ide nem kell különféle oltást beszerezni.
- Mint hogy nem arab országba megyünk, így az amerikai vízum (esta) miatt sem kell tartanod.
- Ezen a túrán ismét egy remek csapattal tarthatsz, sőt ahogy nálunk már megszoktátok a csapat mellett ott leszünk mi is, és segítünk a túra lebonyolításában. Így neked tényleg csak az élményekre kell koncentrálni.
Tehát végig lesz magyar nyelvű vezető veled, aki nem csak a szárazföldön hanem a merülések alatt is figyel rád.
Csak három egyszerű lépés
- Olvasd el a túra leírását itt:
https://titanbuvar.hu/titan-luxus-sipadan-buvarszafari-kuala-lumpur-borneo/ - Jelentkezz a megmaradt két helyre:
https://titanbuvar.hu/events/titan-luxus-sipadan-buvarszafari-kuala-lumpur-borneo-sipadan/ - Fizesd be a túra díjat, gyere velünk és gyűjts örök emlékeket!
Csapj le a maradék két helyre!
Várunk sok szeretettel!