Búvártúra beszámoló – Búvártúra Egyiptomban Dahabon

Ha még sosem voltál búvártúrán de kíváncsi vagy, hogy hogyan is zajlik, íme egy beszámoló 2012-es dahabi túránkról!

2012-őt írtunk, indulás Egyiptomba búvárkodni, teli izgalommal és hajnali fáradsággal. Otthon még egy utolsó búvárfelszerelés ellenőrzés, hogy minden meg van-e, aztán irány a reptér.
Utunkon a már végzett búvárok mellett kezdő búvárok is részt vettek, sőt Dahabon sikerrel fejezték be a kezdő búvártanfolyam nyílt vízi részét!
Egyiptom felé az út 2-3 óra repülővel, persze ez alatt már megy a sztorizás az előző búvártúrákról, merülésekről, búvárkodásról. Eldöntöttük, hogy ma még nem merülünk, tehát egy-két itóka is legurul a hosszú út alatt. Először Hurghadán szálltunk le, egy pár perc várakozás után irány Sharm El-Sheikh, alig hogy felszállt a repülő, máris ereszkedésbe kezdett, fentről viszont gyönyörűen látszott a Vörös-tenger, és a tipikus északi roncs búvárszafari merülőhelyei.

A Sinai félszigeten

búvártúra, búvártúra egyipom, búvártúra dahab, búvártúra egyiptom dahab, búvártúra egyiptomban, búvárkodás vörös-tenger, búvárkodás dahab, dahabi merülőhelyek, búvártúra dahabon, blue hole, Lighthouse, Eel Garden, Canyon, Island, El Bells

Gépünk landolt, mint később kiderült ez a része Egyiptomnak már nem is Afrikához hanem Ázsiához tartozik, a Szuezi-csatorna a választó vonal. Egyiptomba csak vízummal lehet belépni, ennek ár 15USD, de van sinai vízum is, ez olcsóbb de előre el kell dönteni hol fogsz merülni, pl.: ha akarsz a Thistlegormon merülni, oda már nem érvényes!

A reptéren érdemes megvásárolni a megfelelő mennyiségű alkoholt, mert az egyiptomi búvártúrán csak kiemelt helyeken lehet alkoholt venni, és csak a beutazásod napján. Persze sörrel találkozhatsz éttermekben, sőt a dahabi búvárbázison is! De a rövid italokat nehezen tudod beszerezni.

 

Találkozás a Királyfival!

 

búvártúra, búvártúra egyipom, búvártúra dahab, búvártúra egyiptom dahab, búvártúra egyiptomban, búvárkodás vörös-tenger, búvárkodás dahab, dahabi merülőhelyek, búvártúra dahabon, Királyfi

Kovács András “Királyfi”, TitánBúvár pólóban

Csapatunk helyi búvárvezetője a reptéren már várt ránk! Kovács András “Királyfi” köszöntött minket, és a mikrobuszokhoz kísért. A Sharm El-Sheikh-i reptérről kigurulva észak felé egy másfél órás út állt előttünk és így jutottunk el Dahabra. Szállásunk Dahab Assalah részén volt. a Golden Europe szállóban a bázistól egy percre. A szállodaigazgató Szalontai Géza már friss üdítőkkel és sörrel várt minket. Géza egy nagy dumás, nagyon kedves és segítőkész ember. A szállodában a szobák remekek voltak, és az éttermi teraszról, ahol minden reggel reggelit kaptunk, be lehetett látni az egész öblöt!

búvártúra, búvártúra egyipom, búvártúra dahab, búvártúra egyiptom dahab, búvártúra egyiptomban, búvárkodás vörös-tenger, búvárkodás dahab, dahabi merülőhelyek, búvártúra dahabon

A bázis előtti Dahabi sétány

A szobák elfoglalása után, már a bázisról fel is küldtek egy kocsit, hogy levigye a felszereléseket, így nekünk még ezzel se kelljen fáradni.
A Lighthouse bázison Királyfi és Lackó (Ladislav Nogacek, a bázis vezetője) várt minket, és eligazítást tartott a helyi búvárszabályokról, a búvárbázisról, és a héten várható dahabi merülés programról. Királyfi végigvezetett a bázison, mindent megmutogatott, elmagyarázta hogyan rakjuk össze minden reggel a felszerelésünket úgy, hogy egy ládába minden beférjen. Tudniillik Dahabon dzsippel visznek mindenkit a különböző búvárhelyekre és ha jól pakolod össze a felszerelésed, akkor a cipekedés és pakolás közben nem fog megsérülni semmi, illetve semmid sem marad a bázison!

búvártúra, búvártúra egyipom, búvártúra dahab, búvártúra egyiptom dahab, búvártúra egyiptomban, búvárkodás vörös-tenger, búvárkodás dahab, dahabi merülőhelyek, búvártúra dahabon, búvár láz

“Búvár-láz”

A Búvárbázison, remek büfé/étterem üzemelt, így napközben a bázison vagy a merülőhelyeken ettünk valamit, este pedig a búvárbázis konyhájából szolgálták fel a vacsorát. Természetesen az esti beszélgetések elmaradhatatlan kelléke a vízipipa, és az alkohol tartalmú italok is a bázis büféjéből kerültek elő!

búvártúra, búvártúra egyipom, búvártúra dahab, búvártúra egyiptom dahab, búvártúra egyiptomban, búvárkodás vörös-tenger, búvárkodás dahab, dahabi merülőhelyek, búvártúra dahabon

Merülőhelyi jóízű ebédek…

 

Egy búvár nap Dahabon!

 

búvártúra, búvártúra egyipom, búvártúra dahab, búvártúra egyiptom dahab, búvártúra egyiptomban, búvárkodás vörös-tenger, búvárkodás dahab, dahabi merülőhelyek, búvártúra dahabon

Irány az Eel Garden

A bőséges reggeli után irány a bázis. Összekészülés a napi merülésre gyors és könnyű pakolás, és már szállhattunk is be a dzsipekbe. Irány az aznapra kitűzött dahabi merülőhely! A búvárhelyre megérkezés után Királyfi és arab segítői egy két szőnyegből mobil merülőbázist alakítottak ki, amin nagyjából pormentesen tudtunk öltözni és szerelni. Összeszerelés és próbázás után Királyfi tartott egy eligazítást az adott merülőhelyről, és a várható merülésről. Volt hogy egy térkép jelölte csak a merülőhelyet a tengerparton, de olyan is akadt, hogy kényelemben egy teázgatva hallgattuk végig az előadást.

búvártúra, búvártúra egyipom, búvártúra dahab, búvártúra egyiptom dahab, búvártúra egyiptomban, búvárkodás vörös-tenger, búvárkodás dahab, dahabi merülőhelyek, búvártúra dahabon

Összeszerelés a parton

Az eligazítás után irány a víz. Búváraink jó búvárhoz méltóan társellenőrzéssel kezdték a vízbemenetelt és soha nem hagyták el egymást! Ritsyvel nagyon büszkék voltunk! Merülések alatt két csoportra váltunk, volt egy kezdőbb csapat amit én vezettem, és volt egy mélyebbre merészkedő búvárokból álló csapat amit Királyfi vezetett és Ritsy felügyelt.
Merülés után szétszerelés, és irány a következő Vörös-tengeri merülőhely!

 

A dahabi búvár paradicsom, amit látni kell!

búvártúra, búvártúra egyipom, búvártúra dahab, búvártúra egyiptom dahab, búvártúra egyiptomban, búvárkodás vörös-tenger, búvárkodás dahab, dahabi merülőhelyek, búvártúra dahabon, élővilág

Dahabi Képek a Facebook-on!

 

Napi két merüléssel végigjártuk a legszebb részeit Egyiptom dahabi partjának. Búvárkodtunk a Lighthouse reef-en, ahol burjánzó Vörös-tengeri élővilággal találkoztunk, az Eel Gardens -nél csőlakó angolnákat néztünk, üregekben merültünk a Caves nevű helyen, és barrakuda rajjal úsztunk a Three Pools nevű képződménynél. Egyik reggel merültünk a Island névre keresztelt merülőhelyen, ahol gyönyörű bohóchalakat és asztalkorallokat néztünk meg, majd átmentünk a Canyon -ba ahol csapatunk tapasztaltabb fele lemerészkedett egy sziklahasadékba míg én a kezdő búvárokkal fentről követtem az alul úszó búvárok feltörő buborékjait. Olyan volt, mint ha pezsgőfürdőben merülnénk! Itt találkoztunk egy hatalmas Napóleon hallal is! Nem utolsósorban kettőt merültünk a híres Blue Hole -nál. Megemlékeztünk a Blue Hole -ban meghalt búvárokról a sziklán látható emléktábláknál, majd átsétáltunk a Blue Hole – El Bells -nek nevezett merülőhelyhez, ahol a falon létrejött repedésen keresztül kell lemerülni, és merülés után a visszaúszni a nagy kráterhez, itt egy nagy polippal találkoztunk. Délután pedig lemerészkedtünk a Blue Hole belsejébe 30m-ig. Szépen a fal mellett körbe-körbe úszva emelkedtünk a felszínre, a figyelmes búvárok láthatták, ahogy a Blue Hole közepén lelógatott kötél mentén Apnea-s búvárok gyakorolták a szabad tüdős merüléseket. Bevallom kis szégyent éreztem, mikor még nálunk is mélyebbre ereszkedtek egy levegővel. 🙂

Képeket Nézd meg a Facebook oldalunkon ITT>>>

 

Utolsó nap Dahabon!

 

Egy esti Grill partyval búcsúztattak minket. Hajnalban vissza a mikrobuszba, majd irány a repülőtér. Magunk mögött hagyva a Vörös-tengert és Egyiptomot, a búvártúra fényképeivel és a felejthetetlen emlékekkel tértünk haza.

búvártúra, búvártúra egyipom, búvártúra dahab, búvártúra egyiptom dahab, búvártúra egyiptomban, búvárkodás vörös-tenger, búvárkodás dahab, dahabi merülőhelyek, búvártúra dahabon

Naplemente a dahabi parton

Köszönjük a résztvevő búvároknak és a kinti kollégáknak ezt a szép élményt!

 

Gyere Merülni TE is!

 

Ha Téged is érdekel, milyen Dahabon Merülni, Jelentkezz a 2013-mas évi Egyiptom – Dahab Túrára a Titán Búvár Iskolában!
Nézd meg az ajánlatunkat!>>>

 

 

Attila Bolgár

Author: Attila Bolgár

Búvároktató (MSI)

Share This Post On

Submit a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Legyen tied az INGYENES Titán Infó Csomag

Legyen tied az INGYENES Titán Infó Csomag

Íme a belépőjegyed a víz alatti kalandokhoz és egy nagyszerű közösséghez!

Köszönjük a feliratkozást!