Ismét kaptunk egy kérdést aminek a válasza véleményem szerint mindenkit érdekelhet.
Milyen vastag neoprén búvárruhát vigyek magammal, ha búvárkodni szeretnék?
Természetesen a válasz nem olyan egyszerű, sok kérdést felvet de vizsgáljuk meg a legelejéről:
Mire való a neoprén búvárruha?
A búvárruha véd a kihűléstől, és részben vagy egészében védi a testünk felületét vízben lévő élő és élettelen dolgok okozta károsodástól is, illetve a káros napsugárzástól.
A neoprén búvárruha (általában) úgynevezett “nedves búvárruha”, amibe bemegy a víz de a mikrocellás szerkezete alig engedi cserélődni a vizet, így a testünk hője felmelegíti azt és ezáltal lassabban hűl ki a búvár, mint ha nem lenne rajta ruha.
(Ne feledd a búvárok lassan úsznak hisz a víz alatt nézelődnek és így nincs nagy izom munka ami azt eredményezi hogy az izmaid nem termelnek annyi hőt mint ha úszni mennél, tehát ha nincs rajtad búvárruha, akkor gyorsabban elkezdesz fázni mint ha lenne. Ezen felül egy palackos búvár akár több órát is a víz alatt tölthet és mélyebbre mehet mint a felszínen lévő úszó, így hidegebb vízrétegeket érhet el.)
A búvárruhákat típus és vastagság szerint is lehet csoportosítani:
Vastagság szerint 2-3-5-5.5-6-7 mm -ig találsz ruhákat. Vastagság minél nagyobb annál jobb a hőtartása egy ruhának.
Típus szerint vannak a:
- Sorty ruhák (főként meleg vízbe, és szabad tüdőzéshez használják)
- Teljes testet fedő overallok (ajánlott palackos búvárkodáshoz, és a vékonyabb változatai pedig akár szabadtüdős búvárkodáshoz.)
- Több részes megoldások, overall + egy rávehető rövidnadrágos felső rész (megfelelő megoldás lehet meleg, közepes de akár hidegebb vízben való palackos merüléshez is)
1. Hová mész nyaralni?
A vizek hőmérséklete évszaktól, időjárástól és elhelyezkedésüktől (a föld melyik pontján található) függően változhat.
A 14 fok alatti vizeket hideg, míg a 32 fok feletti vizeket meleg vizeknek nevezzük.
Búvárként neked a legmegfelelőbb ha mindig az adott víz melegségének megfelelő vastagságú búvárruhát veszel fel. Meleg vizekben vékony overallt vagy sorty-t, a hidegebb vizekbe pedig 5-6 mm-es esetleg felsővel ellátott ruhát. (Nagyon hideg vizekhez, pedig ajánlott száraz ruhában merülni, de ne feled a szárazruha biztonságos használatát, külön meg kell tanulni és gyakorolni kell.)
2. Szabadtüdős vagy Palackos merülésre készülsz?
Lényeges a kérdés, hiszen más más a merülés ideje és mélysége attól függően, hogy palackkal vagy szabad tüdővel búvárkodunk.
Illetve az is számít mennyi időt szeretnénk a víz alatt tölteni.
A szabadtüdős búvárok idejük nagy részét a felszínen töltik, így nem kell vastag ruha nekik.
Viszont érdemes vigyázni, hogy nehogy leégjél!
TIPP: Min. fél órával a vízbemenetelt megelőzően, kend be magad erős napvédő krémmel. A félóra azért kell hogy a krémet a bőröd felszívja, így nem a vizet fogod szennyezni vele, és megfelelő védelmet fog biztosítani neked a snorkerezés alatt.
Szabadtüdős merülésnél, ha szeretnél a víz alá lebukni egy vastag búvárruha csak hátráltatna, hiszen minél vastagabb a ruha annál nagyobb a felhajtó ereje is.
A ruhák felhajtó erejét ólomsúlyokkal szokták ellensúlyozni, hogy könnyebb legyen a lemerülés. Az ólmokat főként ólomövre felfűzve a derekunkon viseljük. Nagyon fontos, hogy ezeknek a súlyoknak könnyen eldobhatónak kell lenniük! (Nyíltvízi merüléseknél az ólomöv csatt utáni túllógó végét sosem tűrjük be, és nem csomózzuk meg!)
Szabadtüdős merülés esetén mindig azt tanítjuk, hogy annyi súly kell egy búvárra, hogy az segítse az elmerülés, de semmi plusz energiába ne kerüljön a felszínen maradás. Tehát a felszínen egy kicsit se keljen taposni a vizet. Ez ideális esetben 1-2kg ólmot jelent.
(Ólmokkal való merülés veszélyeket rejt magában, biztonságod érdekében végezz el minimum egy szabadtüdős búvártanfolyamot. )
Általában ha palackkal merülsz akkor sokáig vagy a vízben és ha mélyebbre is akarsz menni, akkor érdemes vastagabb és a teljes testet fedő ruhát felvenned!
3. Milyen mélyre merülsz?
Az sem mindegy, hogy milyen mélyre készül merülni a búvár hiszen a vizek hőmérséklete réteges, tehát lehet hogy a felszín közelében meleg, majd 2-3 m után egy hőválasztó réteget találhatsz ahol akár 10 fokot is eshet a hőmérséklet. Így lehet hogy ha fent nem is de minél mélyebben vagy annál inkább érezni fogod hogy hideg a víz, és kisvártatva fázni kezdesz.
Ne feledd! Egy merülésnél a jó közérzetet két dolog határozza meg, az egyik a látótávolság a másik pedig a hőmérséklet.
A következő táblázatban nyári és szép időben való palackos merüléshez használható ruhákhoz találsz ötleteket:
Magashegyi merülések: Több részes megoldások vagy Szárazruha*
Bányatavak (pl: Magyarországon): Félszáraz 7mm vagy 5-6mm-es neoprén ruhák*
Mediterrán tengerek (pl: Adria): 5-6mm-es neoprén ruhák*
Meleg tengerek (pl: Egyiptom): 5-6mm-es neopréntől** a 3mm-es neoprén ruhákig évszaktól függően.
Trópusi tengerek, óceánok (Thaiföld, Bali): 3mm neoprén ruhák.
* Hideg vizeknél nagyon fontos a kiegészítők által nyújtott hővédelem is. Gondoskodj csukjáró, esetleg kesztyűkről és érdemes neoprén zoknit vagy csizmát is beszerezned.
**Egyiptomban ha 5-6mm-es ruhát használsz érdemes arra figyelni hogy merülés előtt beöltözve, ne tartózkodj sokat a napon vagy zuhanyozz le, nehogy túlmelegedjél és rosszul legyél.
A palackos merülés részletes leírásra nem térünk ki hiszen a palackos merülés előfeltétele, hogy elvégezz egy búvár tanfolyamot, így ott minden részletre fény derül majd.
+1 Tipp:
Nehezen jön fel a neoprénruha?
Ha neked is gondot okoz a neoprén ruha felvétele, akkor használhatsz alá öltözetként un. lycra ruhákat, vagy ha egyszerűbben szeretnéd megoldani akkor egy tescós zacskót is, tekerd a zacskót a lábfejedre vagy a kezedre, és meglátod hogy milyen gyorsan felcsúszik a neoprén ruha. (De vigyázz, hogy a zacskó utána nehogy a tengerben landoljon!)