Búvár tudástár – Kommunikáció a víz alatt

Búvár tudástár – Kommunikáció a víz alatt

Egy általános kérdés azok körében akik nem búvárkodtak még, hogy:

Hogyan kommunikálnak a búvárok a víz alatt?

Viszont úgy gondolom, hogy az alább leírt dolgok egy végzett búvárnak is tudnak újat mondani. Hiszen a víz alatt beszélt nyelvnek ugyan annak kell lennie, és nagyon fontos hogy megértsük egymást egy-egy merülés alkalmával.

Kezdjünk is bele!

Felszíni kommunikáció

Az első és talán legfontosabb hogy a felszínen mindent előre egyeztetni kell a csapaton belül, hiszen itt a beszélt kommunikációval minden sokkal könnyebb.

Ki mit fog csinálni, hogyan és hova merülünk, ki milyen felszereléssel milyen gázzal merül, mi lesz a maximális mélység és az ott eltöltött idő, milyen esetleges dekompressziós tervünk van, de itt van helye a szót ejteni az esetleges problémákról is, itt megtudjuk beszélni a közös víz alatti kommunikációt és a jelzéseket is. Ez fontos hogy a víz alatt már ne legyen kérdés hogy mi mit jelent.

A búvárok a merülés alatt nem tudnak egymással beszélni,
így a következő 5 kommunikáció közül választják ki az adott helyzetben a legmegfelelőbbet.

A 5 alap búvár kommunikációs technika:

  1. Passzív kommunikáció
  2. Aktív lámpa kommunikáció
  3. Kézjelezések
    1. Gyakori jelzések
    2. Általános kézjelek
    3. Számok
    4. Egyéb
  4. Érintéses
  5. Írásos
  6. (+1 vízalatti kommunikátorok)

Passzív kommunikáció

A búvárok általában ezt a kommunikációs formát nem is szokták tudatosan használni (pedig nem ártana), hiszen ennek elsősorban az a lényege, hogy tudod a társadról hogy ott van melletted vagy mögötted és nincs semmi baja.

Tágabb értelemben a passzív kommunikációba tartozik a testünk és a mozdulataink jelei. Pl.: Ha látjuk a társunkat a perifériában, ha látjuk hogy nyugodtan mozog a víz alatt, ha halljuk hogy nyugodt a légzése, akkor tudunk róla és azt is tudjuk hogy minden oké vele. Ilyenkor nincs vagy csak megerősítés miatt van szükség esetleg egy “OK?!” jelzésre.

Ha viszont azt látod a társadon hogy zihál, kapkodva veszi a levegőt, kiakadtak a szemei és esetleg létrázó mozgással kapkodva próbál felfele úszni, akkor biztos lehetsz benne hogy vagy nagyon stresszes, vagy már pánikban van.

Hogy hogyan kezelj egy pánikló búvárt arról egy mentőbúvár tanfolyamon tanulhatsz.

Szűkebb értelemben a passzív kommunikáció az amikor a mögötted jövő búvár lámpájának a fénye a te látóteredben van, így nincs szükség hogy keresd a társadat, hiszen tudhatod hogy jön mögötted vagy ott van melletted. A fényből tudod, hogy nincs semmi gond hiszen ott van tehát nem veszett el és nincs kapkodó lámpajelzés azaz nincs semmi probléma vele.

Ez persze csak akkor működik jól ha tudod kontrollálni a lámpádat. Tehát ha nem össze vissza világítasz, és nem úszol a kezeddel. 🙂 Tehát a lámpád fénye előre világít.

 

Aktív lámpa kommunikáció

Ha a passzív lámpa kommunikáció jól megy, akkor van érelme az aktív lámpa jelzéseknek is. Hogy mik ezek?! (Aki már merült éjszakait vagy barlangit annak ez nem lesz új, max egy pár dologban.)

Aktív jelzéseket is szoktunk lámpánk segítségével adni, hiszen lehet figyelemfelkeltésre használni ha pl. szép lassan fel-le mozgatjuk a lámpát, vagy ha úgy tanultad akkor oldal irányba. (ez oktatási rendszerenként eltérő lehet, így ezt is érdemes a “Felszíni kommunikáció” résznél átbeszélni.)

A lényeg a lassú mozgásban van, hiszen a gyors jobbra-balra mozgatás annyit jelent hogy baj van, ami főként gázvesztést takar.

És természetesen ott az “OK?!” jelzés is amit a lámpád fényével tudsz jelezni a földön vagy a falon.

Lámpával ha szeretnél valamit mutatni a társaidnak, akkor a legegyszerűbb ha a lassú figyelemfelkeltő jelzést össze kötöd egy rámutató világítással, azaz lassú jobbra-balra majd rámutatsz a lámpád fényével az adott érdekességre ami lehet egy különleges élőlény vagy bármi más.

 

Kézjelzések

Minden búvár szeret Activity-t játszani a víz alatt, így van amit meg tudunk érteni és van amit nem. 🙂
Persze minden rendszer megtanítja az alap búvár kézjelzéseket, OK, valami nincs rendben, fázom, fel, le, Te, Én… stb.

OK
ÉN
TE
FEL
LE

 

A kézjelzéseket bemutató appról már irtunk Itt tudod megnézni >>>

Mint ahogy az app is mi is most kategóriákra bontjuk a jelzéseket:

Gyakori kézjelzések

Az alap kézjelez közé tartozó jelzésekre azért van szükség hogy mindenki megértse mi fog történni és mindenki ugyan azt értse a jelzés alatt, sőt ezeket a jelzéseket meg is szoktuk ismételni aminek az a jelentése hogy igen értettem (és vissza mondod:) akkor ez és ez fog történni.

OK

Ilyen alap gyakori jelzések közé tartozik pl. az OK jelzés ami mint tudod kérdés is és válasz is egyben. Amit mi mindig elmondunk, hogy csak akkor szabad mutatnod ha tényleg minden oké. Ha valami nincs rendben veled vagy a csapatból valakin, akkor ne mutass OK-ot.

FEL / Vége a merülésnek

A gyakori de szintén nagyon fontos jelzések közé tartozik a “fejezzük be a merülést” kézjel is, amit általában a rekreációs búvárok úgy ismernek hogy emelkedjünk a felszínre. Ennél a jelzésnél is fontos hogy az egész csapat megértse és választ adjon, OK vége a merülésnek.

EXIT

(Ha pedig ez a jelzés kiegészül egy irány jelzéssel is akkor abból lesz az “Exit” jelzés amit pedig mindenki aki merült már velünk kőbányán tud hiszen ott mindig elmondjuk. 🙂 )

STOP

De ezek a jelzések közé tartozik a “STOP” az az a megállásra figyelmeztető jelzés is.

 

Általános kézjelek

Általános kézjelzések azok amik valami cselekvésre késztetnek, kérdések, kérések, ezt és ezt csináld, információ átadások… ilyen például

a kérdés

a deco jelzés

a valami elromlott (eltört)

(egykezes jelzés)

a emelkedjünk feljebb

az ússzál a mi szintünkön

a rakd rendbe a felszerelésedet (tisztázd le, pl. lámpád)

a mennyi levegőd van

(kérdés + nyomásmérő)

vágd el

fotózd le

stb.

 

Számok

Nos itt is kicsit nehéz dolga van a merülés vezetőnek, hiszen ahány rendszer/oktató annyi fajta jelzéssel találkozhatunk, de van két nagy csoportja a szám jelzéseknek.

Vannak a rekreációs jelzések azaz a kétkezes jelezések, amik azt feltételezik hogy te mind két kezeddel tudsz jelzéseket adni, nem tartasz semmit a másik kezedben. (pl. orsót, lámpát, vagy csak a kötelet.)

Ezt majdnem minden búvár ismeri.

Van a 100 bár (azaz fele tank)

az 50 bár (azaz tartalék gáz)

Ez a mozdulat a reserve szelep (tartaléklevegő szelep) megnyitásából maradt ránk.

a tízesek (ujjaink mutatása)

Ugye ezek megvannak. 🙂

Most nézzük át azt az esetet hogy hogyan működnek ezek a jelzések ha csak az egyik kezünk van szabadon.

A technikai búvárok általában egykezes jelzéseket használnak.

Így minden számot gyakorlatilag helyi értékük szerint mutogatnak el. 1-6-0 azaz 160 bár.

Ami fontos hogy nem mindegy hogy a kezed melyik oldalát mutatod.

1-5-ig a tenyeredet kell kifele tartanod (függőleges állapotban)

6-9-ig a kézfejedet mutatod kifele (és lehetőleg vízszintesen tartod a kezed)

0 pedig egy az összes ujjadból formált O legyen.

 

buvar-kezjelek-szamok-divers-numbers, egykezes jelzések

a 10-20-30-40 jelzéseket szokták lefele ” lógatott ” ujjakkal is jelezni. (Ezt főként deko esetében)

buvar-kezjelek-szamok-divers-numbers-deco-10-20-30-40

Egyéb kézjelzések

Az egyéb közé kerülhet, minden amit az élőlényekről szól. A víz alatt található élőlényeknek is van egyetemesen elfogadott jelzésrendszere, de egy-két állatot kivéve nem mindegyiket ismeri fel az átlag búvár.

Ezért is javaslom hogy tanulmányozd a már fent említett OK2Dive app-ot. 🙂

Vagy ha tudod is hogy mik lennének a jelzések, nem biztos hogy meg tudod különböztetni az egyik cápát a másiktól. Az ilyen jellegű tudásért pedig érdemes részt venni egy tengerbiológia képzésen. Hiszen jó volna érteni is azt amit látunk a víz alatt.

 

Érintéses kommunikáció

Erre akkor van szükség ha lecsökkenne a látótávolság. Gyakorlatilag ezek közvetlen jelzések amikor megfogjuk egymás karját és így próbálunk a víz alatt kommunikálni. Ezekkel a jelzésekkel csak kevés dolgot tudunk kifejezni.

Húzások, nyomások és szorítások.

Az egyik jelzés a nyomás, ami arra készteti a mellettünk/előttünk haladó búvárt hogy induljon el.

A másik fontos jelzés a megállás amit szorítással vagy a társunk elengedésével érhetünk el.

A húzást pedig akkor alkalmazzuk, ha visszafele kellene mozdulnunk.

 

Itt meg lehet esetleg említeni a kötél jelzéseket is, ilyen esetben a kötelet nem csak a fő cselekedetre (pl. keresés, vagy jég alá merülés biztosítása) használjuk, hanem a vízalatti kommunikációra is egy nem közvetlen mellettünk lévő társunk vagy a felszíni biztosító búvár között.

Alap kötél jelzések közül mindenképp meg kell említeni az 1db rántást ami egy “OK?!”– nak felel meg. Illetve a 3 erős rántás amit pedig veszélyhelyzetben használjuk.

A kötél jelzések esetében is vannak egyéni és oktatási rendszerenkénti eltérések, épp ezért az ilyen merülések esetében is nagyon fontos hogy még a felszínen egyeztesse a csapat hogy mi mit jelent.

 

Írásos kommunikáció

Arra az esetre ha az előző kommunikációs formák nem lennének elegendők, a búvárok magukkal tudnak vinni műanyag írótáblát vagy füzetet (wetnotes) a víz alá és ott egy sima ceruza segítségével le tudják írni a csapatnak az amire gondolnak.

Írd le

Ez a kommunikációs forma a leglassabb ámbár majdnem biztos hogy egyben a legösszetettebb információ átadási forma. Lassúsága miatt ritkán használjuk, de az ilyen írásos eszközzel, nem csak a csapaton belül hanem akár két külön csapatnak sőt egy bója segítségével a felszínnek is tudunk üzenetet küldeni.

És akkor ebben a cikkben még nem is beszéltünk a különböző vezető kötél jelölésekről, nyilakról, sütikről… de ez legyen majd egy következő cikk része. 🙂

+1 vízalatti kommunikátor

Természetesen léteznek vízalatti kommunikátor is, ahol 1 vagy több full face maszkban van adó egység és a búvár fülén pedig egy vevőegység.
Ilyen módon tudunk akár beszélgetni is a csapattagokkal a víz alatt. Habár ez nem egy rossz megoldás mégsem terjett el a rekreációs búvárok között. Ennek talán a technika ára, talán pedig a csend világának megléte az oka.

 

(Az írás alapjául, JP Bresser: Communication protocols videója szolgált)

 

Ezt már olvastad?

Megosztás:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Keresés a blogban

Következő búvártanfolyamok

Következő búvártúráink

Kövess minket a közösségi médiában

Termékkategóriák

Instagram Live

Legutóbbi bejegyzések

Címkék